Az iskoláról
AZ AGGTELEKI ÁLTALÁNOS ISKOLA TÖRTÉNETE
Községünkben 1938-ban alapították az iskolát. Az intézmény alapító okiratában ez a dátum szerepel az alapítás éveként bejegyezve. Írásos emlékek azt is bizonyítják, hogy már az 1800-as évek második felétől működött itt iskola.
Az 1900-as évek közepétől két tanteremben, összevont osztályokban, délelőtt-délutáni váltással folyt az oktatás. 1974-ben a körzetesítés során a felsős tanulók a közeli faluba, Ragályba jártak iskolába. Ebben az időben a ragályi iskola nagyobb befogadó képességű intézmény volt. Az 1990-es évek elején a gyermeklétszám megnövekedése következtében megkezdődött a meglévő iskola bővítése.
Intézményünk életében az elmúlt időszak legfontosabb dátumai:
-
1994. szeptember 1-jén megépült az iskola új épületrésze, megkezdődött nyolc osztott évfolyamon a tanítás.
-
1997-ben elkészült a tornaterem.
-
1998-ban számítástechnika szaktanterem kialakításra kerül.
-
1999-ben a tetőtér beépítésére került sor. Az intézménybővítést a Phare támogatással valósíthattuk meg.
-
2019-ben az Aggteleki Önkormányzat energetikai korszerűsítési pályázata által iskolánk külső szigetelést, új fűtési rendszert, új nyílászárókat kapott. A Kazincbarcikai Tankerület támogatásával felújításra került a tornaterem is.
Az elmúlt tanévekben az iskolai könyvtár kialakítása, fejlesztése volt a fő cél, ami jelenleg is folyamatban van. Örvendetes az, hogy fenntartói támogatással, jelentős önrész vállalásával komoly mértékű fejlesztés történt az elmúlt évek során. Az intézmény bútorzata: új tanulói padok, székek és tantermi szekrények kerültek beszerzésre. Az EFOP-3.2.4-16-2016-00001 számú "Digitális kompetencia fejlesztése" című projekt kapcsán informatikai eszközparkunk is megújult. Az informatikai terembe új tanulói asztali számítógépek kerültek beüzemelésre, ezenkívül 50 db tablet, legórobot, tanulói notebook áll rendelkezésre a digitális kompetenciák elsajátítására.
Intézmény fenntartói:
2000. szeptember 1-jén intézményfenntartói társulás létrehozása Aggtelek és Jósvafő községek önkormányzatai között. Többcélú intézmény megalakulása. Önálló gazdálkodói jogkörrel rendelkező intézménnyé válás.
A KLIK központi szerve 2017. január 1-től Klebelsberg Központ néven működik tovább.
A köznevelési intézmények fenntartói jogai és kötelezettségei tekintetében 2017. január 1-től a KLIK jogutódja a Kazincbarcikai Tankerületi Központ. A települési önkormányzat tulajdonú ingatlan és ingó vagyonra vonatkozóan a tankerületi központot ingyenes vagyonkezelői jog illeti meg, mind addig, amíg köznevelési feladat folyik az intézményben.
Az intézmény jó kapcsolatot alakított ki az Aggteleki Nemzeti Parkkal. A Nemzeti Park bázisiskolájaként működik, amely jelentősen segíti az iskolában folyó környezeti neveléssel kapcsolatos célkitűzéseink megvalósítását.
2010-től Madárbarát iskola vagyunk és 2016. decembertől elnyertük az Ökoiskola címet.
Iskolánkban zene és néptánc oktatása is folyik. A Kodály Zoltán Művészeti Iskola tanárai oktatják gyerekeinket furulyára, zongorára és néptáncra. Helyben megoldott gyermekeink logopédiai szűrése és foglalkoztatása. A szakembereket a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Pedagógiai Szakszolgálat Putnoki Tagintézménye biztosítja. Az SNI és BTM-s tanulók ellátásáról a B-A-Z Megyei Pedagógiai Szakszolgálat és annak Putnoki Tagintézménye, valamint a Kazincbarcikai Csillagfürt EGYMI szakemberei gondoskodnak.
Kellemes böngészést kívánok az iskola minden dolgozója nevében!
Szegőné Bene Anita
intézményvezető